Természet közeli ünneplés az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ telephelyein.
Az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ (IOGSZSZK) valamennyi telephelyén különleges programokkal emlékeztek meg a Madarak és Fák napjáról. Ez a nap minden évben a természet és az élővilág védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet – az intézmény lakói számára pedig különösen közel áll a szívükhöz.
„Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.” (Máté 13,31–32) – e bibliai idézet mélyen kifejezi azt a kapcsolatot, amelyet az intézmény lakói a teremtett világgal ápolnak.
Ellátottjaink számára a természet közelsége mindig is fontos volt, életük során szoros egységben éltek vele. Ez a kapcsolat ma is tetten érhető a virágok, fák gondozásában, az állatok szeretetében és védelmében. Az IOGSZSZK hajdúdorogi telephelyének belső udvara évről évre fészkelő helyül szolgál galamboknak és fekete rigóknak. A lakók közösen gondoskodnak a madarakról: madáreleséget helyeznek ki, fürdetőt és itatókat biztosítanak számukra. Több esetben segítettek már sérült madarak ápolásában is – egy alkalommal például egy külföldről érkezett sérült postagalambot bíztak szakszerű ellátásra.
A Madarak és Fák napja alkalmából a telephelyeken színes és tartalmas programokat szerveztek. A lakók plakátokat készítettek, madárhangokat hallgattak, és kvízjáték során bővíthették tudásukat a természet csodáiról. Hajdúnánáson, a Magyar utcai telephelyen kézműves foglalkozások keretében mélyültek el az ellátottak a természet szépségeiben, míg a Fürdő utcai telephelyen virágültetéssel tették szebbé a környezetüket.
Az ünnepi programok nemcsak a természet szeretetére nevelnek, hanem örömet és lelki feltöltődést is nyújtanak az idősek számára. Az IOGSZSZK ezzel a kezdeményezéssel nemcsak a környezetvédelem fontosságára mutat rá, hanem arra is, hogy a természet közelsége minden életkorban értéket és örömet adhat.
az IOGSZSZK
munkatársai
