A társadalom megbecsülésének gesztusa ez az ünnep világszerte
A Szociális Munka Napja az International Federation of Social Workers (Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége) nevéhez kötődik. A szervezet jelenleg 77 országban rendelkezik tagszervezetekkel, köztük van a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete is. Az IFSW 1997-ben jelölte meg november 12-ét a szociális munka napjaként, amely minden évben jó alkalommal szolgál arra, hogy felhívják a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak.
Magyarországon 2017. január elsején (2016. évi CLXXX.) életbe lépett törvény szerint ez a nap munkaszüneti nap számukra. Hazánkban, az emberek közel egyharmada küszködik szociális problémával, ami gondozást igényel, melyet e szakterület dolgozói orvosolnak. Védőszentjük Assisi Szent Ferenc.
Szociális munkásnak lenni jóval több, mint munka: bepillanthatnak a családok életébe, egyéni problémákkal szembesülnek. Tevékenységük közben olyan tapasztalatokat szereznek, mely a konkrét, azonnali, olykor nélkülözhetetlen segítségen túl, konfliktuskezelést, válságmegoldást kínál a mindennapi életben való boldoguláshoz. Munkájukat minden körülmények között elvégzik, az utcákon, a munkásszállásokon, a hajléktalan szállókon és egyéb szociális intézményekben.
Szociális munka világnapja
Minden év november 12-én azoknak mondunk köszönetet, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat. A szociális munka egyidős az emberiséggel, mert minden közösség gondoskodik a tagjairól.
Mi a szociális munka?
A szociális munka az alkalmazott társadalomtudományok közé sorolt professzionális segítő tevékenység, mely elősegíti a társadalmi fejlődést, az egyének, csoportok, közösségek működésének javítását, helyreállítását, problémáinak megoldását. Segíti a hatalomtól megfosztottak hatalomban való részesedését, a nagyobb társadalmi jólét és jól-lét elérését, melyhez igyekszik kedvezőbb társadalmi feltételeket teremteni.