Ahogy lement a nagy meleg, az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ (Hajdúnánás), Magyar utcai telephelyének lakóival le is csaptunk ezekre az enyhébb napokra, és szeptember végén buszos kirándulásra indultunk.
Első állomásunk Tokaj volt, ahol sétahajókázáson vettünk részt. A Bodrog folyón - az 50 perces hajóút során - Tokaj városa mellett haladtunk el, majd visszafordulva a Tiszán ugyanott kötöttünk ki, ahol beszálltunk. A Tisza-parton megtízóraiztunk, ezután pedig még egy fagyizóba is betértük.
A következő állomásunk a tiszadobi Andrássy-kastély volt, ahol megebédeltünk. Először a kastélyt néztük meg, ahol egy kedves hölgy vezette körbe lakóinkat. A tárlatvezető ismertette a kastély történetét és betekintést nyertünk az Andrássy család életébe is. A kastély felfedezése után pedig a kastély környékét vettük célba, a gyönyörű parkot, udvart. Mire körbejártuk kellemesen elfáradtunk, visszafelé úton lakóink csendesen megpihentek.
„Kirándulni úgy szeretek!
Oly’ szépek a falevelek…
Pompáznak mind ezer színben:
Tarka-barka őszi ingben.”
Horvath-Kmetzyk Liána Remény: Kirándulás (részlet)
az IOGSZSZK munkatársai