2019. október 12-én a görögkatolikus szociális intézmények fenntartói, munkatársai és ellátottai zarándokoltak Máriapócsra.
Érkeztek résztvevők a nyírlövői, nyírcsászári, csengeri, demecseri, kántorjánosi, nyíracsádi egyházközségekből, valamint a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szociális intézményeiből.
A délelőtt folyamán Molnár Zoltán görögkatolikus atya és lelkigondozó szakember "Krízis, vég vagy lehetőség" című előadásában a krízis okairól, folyamatáról, a segítő fontosságáról és lehetőségeiről beszélt. Második elmélkedését a „Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok." apostoli buzdításra fűzte fel.
Kerezsi Józsefné, a hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona intézményvezetője pedig az idős ember szükségleteiről és a szociális ellátórendszer lehetséges megoldásairól beszélt a jelenlévőknek. Az előadások után Szent Liturgia következett, melyet Orosz István kegyhelyigazgató atya végzett a zarándokokkal érkező parókusokkal együtt. A közös együttlétet ebéd zárta.
Reméljük, hogy a résztvevők újabb erőt tudtak meríteni ebből a napból a további munkájukhoz.