Táborzáró napot tartottak
2023. 10. 17.

Az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ Hajdúnánás, Magyar úti telephelyén a nyári napokat lezáró, esti mulatságot rendeztek a dolgozók az itt élők számára. Az eseményről az intézmény munkatársai készítettek beszámolót.

Szerettük volna, ha az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ, Pszichiátriai betegek és Fogyatékossággal élő személyek otthonában jól érezzék magukat. Az udvar szép zöld fákkal körbevett parkjában egy „teraszt” rendeztünk be asztalokkal, székekkel, lampionokkal.
A konyha munkatársai 25 kg burgonyát készítettek elő, hogy a „terasz vendégeit” meg tudjuk lepni egyik kedvenc ételükkel, a tárcsán, szabadban sült finom, meleg lepcsánkával, amihez még hűtött alkoholmentes gyümölcskoktél is járt.
Délután kezdett a teraszunk megtelni vendégekkel. A sok mosolygós szempár mind azt várta, hogy mi lesz ezen a szép estén, kint a parkban. Szokatlan volt számukra, hiszen az esti órák már a pihenésről szólnak az otthonunkban. Csodálkozva nézték a megterített asztalokat, a kiakasztott lampionokat, a fákon körbetekert fényfüzéreket.
A nyári táborzáró teraszmulatságot Simon Mihály intézményvezető úr és Farkasné Jurás Zsuzsanna telephelyvezető asszony nyitották meg. Ezt követően közösen adtunk hálát az Úr Jézusnak azért a finom ételért és italért, ami az asztalokra került. A bőséges vacsora után a felhőtlen szórakozásé - karaoke, zene, tánc - volt a főszerep. Majd a programot - jelképes tábortűz köré állva - közösen elénekelt dal zárta.
Egy felejthetetlen este volt az intézmény lakói és munkatársai számára is. Jó érzés töltött el mindnyájunkat látva azt a sok mosolygós szempárt, boldog embert, ezt a kis szeretetteljes közösséget.

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés