Idén másként tudtak ünnepelni a szociális területen dolgozók
Mint köztudott, május 12-én van az Ápolók Nemzetközi Napja. A jelenlegi egészségügyi helyzet azonban nem teszi lehetővé, hogy ezt akár közösen megünnepeljék az érintettek, ezért a Magyar Ápolási Egyesület felhívást tett közzé és arra kérte az ápolókat, gondozókat, minden egészségügyben és szociális területen dolgozó munkatársát, hogy kék szalag kitűzésével fejezzük ki összetartozásunkat.
A hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthonának munkatársai az ünnepre hangolódással indították el ezt a mai napot. A kék szalag kitűzését követően osztályátadás alkalmával lehetőség volt arra, hogy kicsit megismerjük a mai nap fontosságát és üzenetét. Beszélgettek arról, hogy mit jelent számukra ápolónak/ gondozónak lenni. A munkatársak meglepetéssel is készültek, hiszen Florence Nightingale a „lámpás hölgy” 200. születésnapjára emlékezve a lámpás, mint szimbólum is előkerült. Az ellátottak először csodálkozva nézték az eseményeket, majd volt, aki sajátos módon köszöntötte őket. „Millió rózsaszálat” kötött egy csokorba zenei kísérettel.
„Azt bátran állíthatjuk, hogy a legnagyobb dolog, amit adhatunk valakinek az a hivatásunk iránti elkötelezettségünk, az időnk, a törődésünk, a figyelmünk és a kedvességünk. Vigyázzunk magunkra, hogy vigyázhassunk másokra, mert nincs nagyobb motiváció, mint az a tudat, hogy mások bíznak bennünk.”
Kerezsi Józsefné, intézményvezető