Újabb elismerés Csókay Andrásnak
2020. 02. 27.

A professzor a Görkapocs Fesztivál vendége is volt már

A Polgári Magyarországért díjat Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt államfő özvegye és Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke adta át Budapesten. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a díjazottat méltatva úgy fogalmazott: „Csókay András orvosi hitvallása, hogy az orvos csak kezel, míg a Jóisten gyógyít. Mély hite, emberi alázata és szakmai teljesítménye arra a polgári erényre emlékeztet mindannyiunkat (...), hogy a jól végzett munka imádság" - mondta. Hozzátette: Csókay András életútja bizonyítja, hogy a 21. században is "lehetséges úgy élnünk, ahogy gondolkozunk, és lehetséges úgy gondolkodni, hogy azzal Istent, a hazánkat és embertársainkat egyaránt szolgáljuk".

Csókay András, idegsebész

Orvosi diplomáját 1989-ben szerezte meg, "azóta kezeli rendületlenül betegeit".  Az Országos Idegsebészeti Intézet munkatársaként kezdett el dolgozni, onnan került az Országos Baleseti Intézetbe, majd öt évet a szombathelyi Markusovszky Kórház idegsebészeti osztályán dolgozott. Később a Szent János Kórház idegsebészeti osztályán vállalt munkát, 2010-től pedig a miskolci kórház idegsebészetén dolgozott. 2013-tól a Honvéd Kórházban folytatta pályafutását a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ idegsebészeti osztályának vezető főorvosaként. Kutatásainak eredményei szakmai tekintélyt és elismerést hoztak neki az egész világon. Csókay Andrást 1998-ban tette ismertté az általa kifejlesztett éralagút-technika, amely új módszer a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére.

Szabadidejében a legrászorultabbaknak segít

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt 2002-ben alapította Pataki Gergely plasztikai sebésszel. Az alapítvány olyan embereken segít, akik egészségi állapotuk vagy gazdasági helyzetük miatt keveset vagy semmit sem tudnak tenni önmagukért. Ingyen végeznek műtéteket Magyarországon és külföldön, összehangolják az intézményekben a gyógyítással összefüggő szakmai egyeztetéseket, oktatást szerveznek, valamint orvosi műszerek, speciális kórházi bútorok, rehabilitációs eszközök beszerzésében nyújtanak segítséget. Külföldi misszióik során a legszegényebb vidékekre utaznak speciális műtéteket végezni.  Az alapítvány sok ezer ember életét változtatta meg, így azét a bangladesi sziámi ikerpárét is, amelyet Csókay András segített szétválasztani a közelmúltban.  A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, négy szakaszból álló műtétsorozat eredményeként jelenleg az ikerpár mindkét tagja stabil állapotban van.

Balog Zoltán köszöntőjében kiemelte: "gyógyítani sokféleképpen lehet, gyógyszerrel, szikével, kórházi beavatkozással, de az igazi gyógyítás mindig lelki kérdés". Szólt arról: ma is vannak, akik megmosolyogják azt, aki szerint imádság nélkül nem lehet gyógyítani, Csókay András azonban ezt vallja.  Különleges volt, ahogy az internet segítségével, százezrek imádságát kapcsolta be a bangladesi sziámi ikreket szétválasztó műtétsorozatba - idézte fel. "Mi úgy gondoljuk, hogy így is lehet, sőt tulajdonképpen csak így lehet igazán gyógyítani" - mondta.

Az elismerésről

Balog Zoltán ismertette: a "Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma a 2019. évi Polgári Magyarországért díjat" Csókay Andrásnak "példaértékű gyógyító munkájáért, az élet védelméért kifejtett önkéntes tevékenységéért, az elesettek és kiszolgáltatottak egészségének védelméért" ítélte oda, "valamint azért, mert hitével és közéleti tevékenységével erősíti a magyarság lelki jólétét". Csókay András az elismerést megköszönve hangsúlyozta, hogy azt nem egyedül érdemelte ki. Azt mondta: hite nap, mint nap inspirálja őt munkájában, emellett feleségének és kollégáinak is köszönettel tartozik.

MTI

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés