Folytatódott a Megváltó születésének ünnepére, testünket-lelkünket a karácsony érkezésére, az ünnep valódi tartalmának befogadására felkészítő rendezvénysorozat, az adventi teaház újszászi intézményünkben.
A Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ munkatársai a harmadik adventi teaház keretein belül ezúttal meglepetés vendégekkel hívogatták az ellátottakat a programra – feldíszített rendezvénytermükbe.
Az eseményen két előadó, három zenei blokkban mutatta meg tehetségét. Produkciójukkal kezdésként zenés utazást tettek az operett világába, melynek során a Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ ellátottjai együtt énekelve adták át magukat a zenei barangolás nyújtotta örömteli hangulatnak. Az énekesek - műsoruk második részét - karácsonyi dalokkal színesítették, egy-egy szívmelengető vers kíséretében, majd zárásként a közönséget a hetvenes évek ismert slágereivel állították fel a székükből és táncoltatták meg, mosolyt csalva ezzel mindenki arcára.
A remek előadás után egy kis elcsendesedés, ünnepi ráhangolódás következett. Kovács Anett intézményvezető asszony meggyújtotta a harmadik, a rózsaszín gyertyát, mely az öröm jelképezi, majd meghallgathatták a Központ lelki vezetőjének meghitt szavait.