2020 elején mi sem gondoltuk, hogy ennyire más lesz ez az év…
Március elején még meleg ételt osztott a Szeretetszolgálat Debrecenben: 340 adag chilis bab fogyott el a vasárnapi Szent Liturgia után. Pár nap múlva pedig már kénytelen volt bezárni kapuit a Szolgáltatópont is. A rászorulókról azonban nem feledkeztek meg… A karitatív tevékenységünk lényege ugyanis, hogy a feladataink ellátásához szükséges forrásainkat támogatók, adakozók, önkéntesek bevonásával, az ő segítségükkel tudjuk megvalósítani, annak érdekében, hogy az evangélium küldetéséből fakadóan elérjük a rászorulókat. Nem véletlen hát, hogy a vírushelyzetre gyorsan és kreatívan tudott válaszolni a cívisvárosi irodánk. Az ott szolgáló kollégák ugyanis folyamatosan azon dolgoztak a háttérben, hogyan tudják a keresletet összehozni a kínálattal. Folyamatosan égtek a vonalak…
Még nagyobb szükség volt a segítségre, mint eddig
Sajnos - ahogyan országos szinten - úgy a régióban is bővült a nélkülözők sora a vírushelyzet miatt. Sokan veszítették el állásukat, vagy kerültek hiteleik révén nehéz anyagi helyzetbe. A kereslet másként alakult: az eddig beérkező, jó minőségű ruhaadományok mellett nagy hangsúlyt kapott a tavaszi hónapokban a tartós élelmiszergyűjtés is. Ez eddig inkább az adventi időszakra volt jellemző, most azonban az adakozók is jól mérték fel a helyzetet. Igyekeztek inkább élelemmel teli szatyrokat behozni az Attila téri Szolgáltatópontra. A jótevők bővülő körének köszönhetően míg 2019-ben naponta átlag 10-15, addig 2020-ban napi átlag 30 rászorulót tudtak a kollégák adománnyal segíteni. És ez csak a személyes találkozások száma.
Leginkább a tanyavilágban élők kerültek nehéz helyzetbe tavaly, számukra a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesülettel karöltve juttatott el tartós élelmiszert. A járvány idején természetesen megváltozott módszerekkel, fokozott egészségügyi védelem mellett tették mindezt. Hálával tartozunk az önkénteseinknek is, akik idejüket áldozták e nemes célra.
Ami nem valósulhatott meg…eddig
Szomorúak voltunk, hogy 2020 tavaszán nem tudtuk ételosztás keretein belül felavatni az újonnan átadott Attila téri Görögkatolikus Látogatóközpontot sem. Mint ahogy Kapin István parókus atya akkor fogalmazott: „ha már szomszédok vagyunk a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálattal, akkor nagy öröm számunkra, hogy az új épület méltó helyszíne lesz az általuk szervezett havi ételosztásoknak. A jövőben akár itt is el tudnák fogyasztani a kapott ételt a rászorulók – velünk közösen. Ennek komoly üzenete lenne szerintem.”- mondta. Bízunk benne, hogy idén ezt is pótoljuk.
Segíts, hogy segíthessünk!
Természetesen a szeretet-szolgálat csak úgy tud hatékony lenni, ha ez oda-vissza működik. Éppen ezért nagyon örültünk, amikor május elején egy különleges adományt kaptunk egy nyíregyházi vállalkozótól. Immunerősítő készítményeket és arcvédő pajzsokat ajánlott fel a Görögkatolikus Metropólia szociális intézményei számára. A cég a járványveszély ideje alatt kezdte el a pajzsok gyártását, a vitaminok készítésben azonban már nagy tapasztalattal rendelkeznek, mondta Verebélyi János, az Alanex Kft. igazgatója. Az adományokat a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója vette át. Ungvári Sándor megjegyezte: jó helyre érkezett a felajánlás: a Görögkatolikus Metropólia szociális intézményeiben ugyanis több, mint 1000 embert ápolnak.
Újra nyitva!
Szép lassan enyhültek országos szinten is a szigorítások, így 2020 júniusában nyithatta meg újra kapuit a debreceni Szolgáltatópont. Nagyon sokan várták már ezt a pillanatot. Kígyózó sorban álltak azok, akik a görögkatolikusok segítségét kérték a mindennapjaikhoz. A koronavírus-járvány miatt március 16. óta nem fogadhatták a rászorulókat személyesen az Attila téri irodában. Rögtön június elején érkezett hozzánk egy dunántúli adomány: két fiatal Sopronból indult útnak, hogy az ország másik felén élő hátrányos helyzetű családokat támogassák. Katona Zoltán és Nagy Edina hetek óta azt tervezték, hogy segítenek másoknak, mint mondták: adni jó…tartós élelmiszert, ruhákat, könyveket és játékokat pakoltak a kisbuszba.
Meglátni a lehetőséget
Nagyon fontos, hogy a szeretetszolgálatban dolgozók meglássák a lehetőséget minden helyzetben. Ez kiválóan működik a görögkatolikusoknál. A Karitatív Iroda folyamatosan tartja a kapcsolatot olyan családokkal, akik – önhibájukon kívül - nehéz körülmények között élnek (egészségi állapotuk vagy valamilyen tragédia miatt, stb.). Emellett több parókia, közösség és önkormányzat fordul a debreceni irodához, hogyan tudnák támogatni az általuk feltérképezett családokat. A nyírábrányi önkormányzat rendszeres látogatója a Szolgáltatópontnak, és minden alkalommal tele kisbusszal távoznak: a helyi Család- és Gyermekjóléti Szolgálattal közösen osztják szét a Debrecenben összeállított adományokat a rászoruló családok között.
Mint minden évben, 2020-ban is kaptunk anyagi felajánlást magánszemélyek részéről: ennek köszönhetően tudtak munkatársaink többször is élelmiszercsomagot kiosztani szervezett keretek között, természetesen fokozott egészségügyi védelem mellett. Az év vége felé pedig egy kis érzékenyítő megmozdulást szerveztünk a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskolával. Az akció lényege az volt, hogy az osztályok jelképesen örökbe fogadtak egy rászoruló családot, és nekik gyűjtöttek élelmiszert, ruhákat, játékokat karácsony előtt. Ezeket az Attila téri Szolgáltatóponton személyesen adták át az érintetteknek. Mondani sem kell…szem nem maradt szárazon.
Ez csak egy pár olyan alkalom, élmény, amit 2020-ban, egy olyan évben éltünk meg, amikor életünkben először kellett korlátoznunk kapcsolatainkat. Még családtagjainkkal is ritkán és távolságtartóan voltunk kénytelenek találkozni. Mégis – talán sohasem éreztük ennyire közel egymáshoz a szíveket.
Közösen szolgálni – együtt segíteni
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat számos együttműködő partnert tudhat maga mellett: a Debreceni Karitatív Testület, a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesület, a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász és többek között a Magyar Rákellenes Liga debreceni szervezete. Az ottani munkatársakkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és azon dolgozunk, hogy az éppen aktuális igényeket minél hatékonyabban ki tudjuk elégíteni. Ehhez arra is szükség van, hogy aki segítségre szorul, jelezze felénk akár telefonon, akár személyesen:
Hétfőtől péntekig 08.00-12.00 óra között.
Cím: 4029 Debrecen, Attila tér 7.
Telefon: +36 30/25 05 576
Bízunk benne és folyamatosan imádkozunk azért, hogy 2021-ben egy testileg, lelkileg egészségesebb világban élhessük majd napjainkat. Minden munkatársunknak, segítőknek, önkéntesünknek, támogatónknak hálásan köszönjük a felajánlását! Életükre Isten áldását kérjük és kívánjuk!