Január 6: Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

A magyarság körében különböző népszokások alakultak ki a századok során, amelyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek. Ma már leginkább csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.                          

Mi is az a Vízkereszt?

Tulajdonképpen Urunk megkeresztelkedésének ünnepe, amelyet görögül „Theofánia” néven emlegetnek a liturgikus könyvek. Az Úr megjelenésének ez az ünnepe ősibb, mint a karácsony: nyugaton az Epiphania kezdettől fogva inkább a napkeleti bölcsek, a mágusok hódolatára emlékeztet, míg keleten a megkeresztelkedő Jézus fölött elhangzó atyai kinyilatkoztatást emelték ki. Ezzel a nappal zárult le végérvényesen az ószövetség, és vált mindenki előtt nyilvánvalóvá Jézus Messiás mivolta. Egyébként Alexandriai Kelemen már a II. században azt tartotta, hogy Jézus január 6-án született, és az örmény egyház is mindmáig megmaradt az ősi ünneplési rend mellett, vagyis csak ezt az „Epifániát” ünnepli Jézus Krisztus eljövetelének és megnyilvánulásának napjaként. Kappadokiában és Konstantinápolyban a IV. század végére vezették be nagy keleti egyházatyáink a karácsony decemberi ünneplését, és ezekben az egyházakban a Theofánia vagy Epifánia már Krisztus megkeresztelkedésének emléke lett: emlékeztet mindarra a jóra, ami Krisztus megkeresztelkedéséből és nyilvános fellépéséből áradt az emberiségre.

Vízkereszt ünnepén a keresztények ősi szokása a vizek megáldása. Krisztus követői ezen az ünnepen megélik azt az örömöt, amit az Isten mélyebb megismerése jelent, hiszen Krisztus Jordánban való megkeresztelkedése alkalmával a teljes Szentháromság mutatkozott meg.

Mik voltak a régi szokások?

Szokás volt a szenteltvíz hazavitele, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták vele, hogy áldás legyen a házon.

Megszentelték a vízzel a házakat, az ólakat. A bölcsőre is szenteltvizet hintettek. Házak megszentelésénél alakult ki az a szokás, hogy a házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel, így: G + M + B. Ez a 15. századi eredetű szokás egy népies tévedésen, a házszentelés során felírt Christus mansionem benedicat! (’Krisztus áldja meg a hajlékot!’) áldás C + M + B latin rövidítésének félreértésén alapul. A házszentelést a pap végezte; a hívek meglátogatása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.

A 16. századtól kezdve a csillagének éneklése vált az ünnep részévé. A csillagozás vagy háromkirályjárás a napkeleti bölcsek látogatását idézte meg; a három alakot csak gyerekek személyesíthették meg, legfőbb kelléke pedig a csillag volt, amely a három királynak mutatta az utat Betlehembe.